2011. november 24., csütörtök

Tömegközlekedés első felvonás

Sziasztok!

A múlt hétvégét kirándulással töltöttük, szombaton elmentünk Antwerpenbe (lesznek majd képek), vasárnap pedig a városban turistáskodtunk. Antwerpenbe vonattal mentünk, amivel nem is volt semmi probléma, időben jött, fél óra alatt ott voltunk. Igen ám, de mivel eléggé bent lakunk most a városban, eddig még nem kellett a városi tömegközlekedést használnom, egészen tegnapig. Uccle-be indultunk délután (külvárosi rész), lakásokat nézni, 4-kor kellett volna találkozzunk az ingatlanossal. 3-kor indultunk itthonról, a menetideje a villamosnak, amit választottunk, 25-30 perc addig az állomásig, amíg nekünk mennünk kellett. Ez 18 megálló hivatalosan. Jött is időben, felszálltunk, majd a 6. megállónál váratlanul kirobban a vezető a fülkéből és franciául leterelget mindenkit a villamosról. Magyaráz nagyban, persze fogalmunk sincs miről, mire végre valaki elmondta, mit is mondott. A villamos nem a saját vonalán ment tovább, nekünk pedig 2 megállót kellett sétálnunk, majd ott újra villamosra szállni. Nagy duzzogva lesétáltuk a két megállót, amikor egy kereszteződéshez értünk és tanakodni kezdtünk, melyik megállóban is kellene várnunk most. Itt már felhívtuk az ingatlanost, hogy nagy valószínűséggel késni fogunk, én közben pedig megláttam a villamost. Felszálltunk, jó irányba megyünk, minden okés. Lett volna, ha ismételt 6 megálló után nem jöttek volna megint a problémák. Itt már legalább bemondták (legalábbis gondolom, hogy azt mondták be), hogy buszra kell szállni, mert felújítás miatt 3 megálló le van zárva. Persze mi nem szálltunk le, és eközben a villamosunk váratlanul átváltott 92-esből 97-esre, ami visszafelé megy és nekünk az igencsak problémás lenne. Leszálltunk a következőnél, akkor már teljesen kétségbe voltam esve, visszasétáltunk egy megállót, ahol megkerestük a buszt. Felszálltunk, elindultunk, és persze Uccle-ben nem csak a villamost újítják, hanem egy utcát is, ezért minden forgalom átterelődik másik utcára, így már szinte ott voltunk, ahol kellett, csak araszoltunk a dugóban, majd nagy nehezen 35 perces késéssel megérkeztünk. Azt hiszem elsőre ennyi malőr a tömegközlekedéssel bőven elég volt. Hazafelé pár megállót villamosoztunk, mert az ingatlanos srác kitett minket jó helyen, majd leszálltunk és a Louise-n (vásárlós rész) sétáltunk kicsit, meg onnan haza is, útközben vettünk vacsit is, ez kicsit megnyugtatta a lelki világom. Ezek után mondjon bárki rosszat a budapesti közlekedésre, ott legalább ha contruction van, azt angolul-németül is feltüntetik. E mellé még el kell mondanom, a lakások, amiket megnéztünk szóba sem jöhetnek, nagyon nehéz itt normálisat találni, legalábbis most úgy tűnik. Szombaton egy egész napos túrára megyünk, ez volt nekem most a bemelegítés, remélhetőleg akkor nem kerülünk közlekedési káoszba, mert nem mindenki tolerálja az ilyesfajta dolgokat ennyire, mint ez a srác, akivel találkoztunk. :)

7 megjegyzés:

  1. uhh,akkor jól megjártátok ezzel a villamosozással :S nincs kedved amúgy arról írni,hogy miért is mentél ki és mit fogsz ott csinálni? mert ez a többes szám ("mi") teljesen kíváncsivá tett meg hogy lakásokat nézel Brüsszelben :O

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, kicsit össze vagyok zavarodva ettől az egész váltástól néha, el is felejtettem, hogy igaziból ezt még le sem írtam :)

    VálaszTörlés
  3. Reméltem hogy nem baj, hogy megkérdezem,csak hát kicsivel több a kíváncsiság bennem néha,mint kéne :D

    VálaszTörlés
  4. dehogy baj, ne viccelj. ha meg úgy gondolod máskor, hogy olyat akarsz kérdezni, amiben nem vagy biztos, hogy publikus kellene, vagy akármit amit mondani szeretnél, de csak nekem, írj nyugodtan emailt. :)

    VálaszTörlés
  5. köszi,nagyon aranyos vagy :))

    VálaszTörlés
  6. Flóóóri! :) JÓ kalandjaid vannak úgy látom. Néztem a képeket és egy csomóról eszembe jutott, hogy ott együtt is voltunk. New Yorkban jobban jártál volna a tömegközlekedéssel :) De majd itt is belejössz elég kaotikus egy népség azt olvastam róluk. Hajrá a továbbiakban és szólj ha itthon vagy! pusz pusz

    VálaszTörlés
  7. :) Azóta már egészen belejöttem, már csak akkor viszek térképet, ha valami új helyre megyek.:)

    VálaszTörlés