2011. december 4., vasárnap

Why Brussels?

Sziasztok!

Kicsit elsiklottam afelett, hogy nem mondtam el, miért is éppen Brüsszel felé vettem az irányt és erre csak akkor jöttem rá, mikor kérdeztétek. Így most pótolom a hiányosságot, hogy utána eszeveszett blogolásba kezdhessek. :)
Szeptemberben költöztem haza Veszprémből Tökölre, mivel a suliból már nem sok van hátra (turizmus-vendéglátás BA) és már nem igényel állandó ottlétet. Őszintén szólva már untam is egy kicsit, gondoltam szerencsét próbálok a nagy Budapesten, hátha akad valami munkalehetőség. Terveztük is nagyon sokáig, hogy barátnőkkel együtt felköltözünk, a helyzet kb. hetente változott, hogy éppen hányan költöznénk és így a keresési szempontok is folyamatosan változtak, kicsit már sok is volt az egész. Nem sokkal hazaköltözésem után kaptam egy lehetőséget, ami kicsit más volt, mint az eredeti elképzeléseim, de alapjaiban sokkal jobb. Hála a családomnak és a kereszt szüleimnek, eljöhettem Brüsszelbe. Kereszt anyu kapott állást a bizottságnál, így családostul költöznek, beleértve engem is. Mivel a diplomámhoz szükségeltetik 2 darab nyelvvizsga, és tanultam már franciát a gimiben, így ez éppen jól jön. Itt vagyok már 2 hete, és még 1 hétig itt is leszek, ez az időszak pedig arra van, hogy kitaláljam mit szeretnék magammal kezdeni, feltérképezni a dolgokat. Mivel mindenkinek új lesz ez a szituáció, segíteni fogok majd a gyerekek (2 unokaöcsi, 8 és 10 évesek) ellátásával kapcsolatos dolgokban, suliba vinni, hozni őket, különóra stb. Emellett tervezek nyelviskolába járni délelőttönként, ami még nincs meg sajnos, hogy melyikbe. Amit kinéztem, és ami minden szempontból a legjobb lett volna, az nem jöhet szóba, mert otthon leszek, amikor a szintfelmérőt kell írni, így most kereshetek másikat. Emellett szeretnék majd dolgozni is, eleinte baby sitter állásra gondoltam, már utána is néztem nagyjából, hogyan működik, a későbbiekben pedig remélem majd akad valami komolyabb is, miután tisztességesen megtanultam franciául és lediplomáztam otthon. Párhuzamosan csinálom otthon is a sulit, amennyi még hátra van belőle, ezért is megyek most majd haza, vizsgázni, meg persze karácsonyra is.
Nagyjából ennyi lenne, az eddigi tapasztalatimat majd külön posztokban szeretném megosztani veletek, témánként szétválasztva, rövidebb bejegyzésekben, nem szeretném, ha hosszú és unalmas posztokat kellene olvasnotok!

I forgot to tell you why it just started to head towards Brussels, and I just realized, when you asked me. Now fill the gap then I can start crazy blogging. :)

In September, I moved back home from Veszprém to Tököl, out of school because there is not too much left (BA tourism and catering), and it no longer requires constant stays. I was a bit bored already and I thought to try to move to Budapest and see if there are any job opportunities. We planned since a long time with some friends to move together, but the criterias have constantly changed, it was a bit too much for me afterall. Shortly after my moving (to home) I got an opportunity, which was slightly different than the original idea, but basically a lot better. Thanks to my family first and my godparents, I could come to Brussels. My godmother got a job at the Commission, so they move with the whole family, including me. As the diploma requires two pieces of language exams, and I has studied French in high school, so it's just come in handy. I'm already here two weeks ago and I still have a week trying to figure out what I want to do in th future. Since everyone will be new to this situation, I will  help with the children (2 cousin, 8 and 10 years) take them to school, take them private lessons, etc.. In addition plan is to attend language school in the morning, which unfortunately still not choosen. Which would be the best in every respect, it is not an option, because I'll be home when the test will be written, so now I need to find another one. I want to work too, at first I thought a baby sitter job, I looked around how it works, and I hope in the future I will have something more serious, after graduating at home and learned French normally. I continue the school at home too, I am going back in a week and take my exams in December and also for Christmas. 
Roughly that's it, I will share my experiences in separated post by topic, shorter entries, I would not like to be a long and boring posts to read!

2 megjegyzés: